Réveiller

A héten több szempontból is megvilágosodtam.

Egyrészt Örkénnyel kapcsolatban. Nagyon úgy érzem, hogy nehéz helyrehozni a kis lelkét (ha még lehetséges). Önző, irigy, akaratos, hiperaktív. Nem olyan, mint egy kisgyerek. Inkább mint egy kis suhanc. :) Nagyon ideges. És ez nagyon durva. Én 16 éves koromig nem tudtam igazán, mi az az idegesség. Ő pedig még csak 4,5 éves, és már egy éve kifejezi az indulatait. Tanácstalan vagyok, fogalmam sincs, mivel tudnék segíteni rajta.

A másik Anyu. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire komoly lelki problémái vannak. A lustasága, a nemtörődömsége, a depressziója is a gyerekkorából ered. Szintén fogalmam sincs, hogyan tudok segíteni neki megoldani.

A harmadik: most, hogy így beléptem facebookra, és megláttam a sok ismerősnek a tengerparti/strandos képeit, netán azt, hogy a barátaival van... hihetetlen letargiába süppedtem. Szerinted miért írok bejegyzést? :) Mert nem tudom senkivel megosztani. Ezen a héten rádöbbentem, hogy minden nap Petivel vagyok, és ezáltal nagyon keveset találkozom a barátaimmal. Most az összes Bánkon van, irodalmi táborban. Szóval: nagyon egyedül érzem magam. Ebben az egy hétben egymástól távol vagyunk Petivel, és eddig rohadtul nem tűnt fel, hogy egyedül vagyok, mivel sok dolgom volt. Vizsga, tanulás, munka, családi progi... de pl. csütörtökön, amikor úgy volt, hogy megyünk az IK-s fiúkkal csoporttalizni a Szabadság térre, és senki nem jött el... és még fel sem hívtak. Majd utána beszéltem 1-2 régi osztálytársammal, akikkel szoktam meccset nézni, hogy hova mennek... odamentem 1 órával előbb csak azért, hogy legyen helyünk. Foglalom a helyet, már nekem volt ciki, mert nagyon sokan voltak, és mindenki le akart ülni. Még 20 perces késéssel sem hívtak fel... nekem kellett őket hívni, hogy mi van... mondták, hogy nem engedik be őket a parkba, mert sör van náluk. Mondtam: odaadom az enyémet, csak jöjjenek, mert nem lesz helyük. Negyed óra múlva megelégeltem, amikor egy csöves ráült a pokrócra, amivel foglaltam a helyet: fogtam magam, és hazamentem. Ennyire becsülnek engem.

Szóval: egyedül vagyok. Nagyon.